Ao hatru ride

július 06, 2016

A mostani egy kedves középiskolás történet, amibe talán bármelyikünk bele tudja képzelni magát. Semmi eget rengetővel vagy túl egyedivel nem találkozunk a történet során, mégis szerintem képes elérni a szívünkig és esetleg régi vagy nem is olyan régi emlékeket felidézni bennünk. Mivel, amin szereplőink végig mennek, azt már talán, ha nem is túl sokszor, de legalább már egyszer, mi is átéltük és átéreztük életünk során. Szerelem, barátság: e-köré a két meghatározó és megfoghatatlan értékek köré épül fel az egész történet.

A sztori egyik főszereplője és egyben mesélője Yoshioka Futaba, aki a középiskolás lányok mindennapi gondjaival küszködik. Mivel alsó középiskolás korában aranyos kinézete és viselkedése miatt nagyon népszerű volt a fiúk körében, társai a féltékenységtől vezérelve kiméretlenül kiközösítették. Volt egy fiú akkoriban, akit nagyon szeretet, név szerint Tanaka. Viszont egy szerencsétlen félreértés mindent tönkretett köztük. Tanaka váratlan költözése pedig végleg megszakította addigi alig kibontakozott kapcsolatukat. Futábának meg kellett küzdenie a magánnyal. Azonban egy nap ebbe már végtelenül belefáradt és elhatározta énképe teljes mértékű újrarajzolását. Igyekezett minél nőietlenebbé válni, hogy iskolatársnői befogadják. Majd három év után ismét találkozik gyerekkori szerelmével, akit már Kou Mabuchinak hívnak. Ám nem csak a neve változott meg, hisz Futaba eleinte alig ismert rá a sokkal magasabb, mélyebb hangú és arrogáns Tanakára. De vajon ennyi év és változás után, van esélye bárminek is kialakulnia kettejük között? (ez is saját, ahogya bejegyzés többi része is, csak hogy ne essen félreértés)



Mellesleg muszáj megjegyeznem, hogy ezúttal a rövid ismertetőt (a dőlt betűs részt) is én írtam, mert eddig nem vettem a fáradságot, hogy unalmas tartalmakat írogassak, de ezúttal kénytelen voltam. Hiszen ez az anime nem rendelkezik olyan szenzációs cselekménnyel, amiről oldalak tudnék tele írni, mint ahogy azt például a Chihayafurunál tettem.

Na, most folytassuk a véleményezést. A grafika nekem 10/10-es, de ez talán a minimum és egyben a maximum, ami elvárható egy 2014-es animétől. Futaba karaktere engem nagyon megfogott. Aranyos, de nem is túlságosan, vagány és Kou életében tényleg olyan, mint egy igazi vihar. Főként olyanoknak ajánlom ezt az animét, akik egy kicsit ki szeretnének kapcsolódni egy kedves romantikus sztori keretében. Van benne minden: szerelmi sokszög, viszonzatlan érzések, diáklány, aki beleszeretet egy tanárba, tragikus múlt… és még sorolhatnám tovább, de nem fogom. De hogy ne tűnjek túl jószívűnek, muszáj valami rossz kritikát is mondanom és sajnos ilyen is van. Igaz, hogy csak 12 + 1 részről beszélünk, de könyörgöm, legalább egy nyamvadt csók igazán elcsattanhatott volna, de úgy tűnik, az anime készítői erre már nem méltatták a nézőket. Ezért érdemes elolvasni a mangát, amiben erre már biztosan sor került. Azt hiszem ennyi lenne mára, bár talán megint egy kicsit elragadtattam magam. Találkozunk a következő bejegyzésben. Puszi 

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.