Book tag

augusztus 24, 2017
Még mindig tart a nyár, amit a könyvolvasás terén is szeretnék rendesen kihasználni. Most pedig egy könyves taggel érkeztem. Sokféle kérdést szedtem össze, és nemcsak a kedvenc könyveimről lesz szó bennük, hanem igyekeztem kevésbé szokványos kérdéseket is összegyűjteni.


1.Mely könyves világba utaznál el a legszívesebben?
Valószínűleg a Végzeterekyléi misztikus világába. Kipróbálnám, milyen lenne árnyvadásznak lenni, akár pár hónapra is. Mindig is szerettem az akciós könyveket tele hősökkel. A  fekete bőr ruháiktól és rúnáiktól csak még menőbbeknek tűnnek.

2. A könyvespolcon számold ki a korodat, melyik könyvre esik a szám?
Veronica Roth – A beavatott

3. Volt egy olyan filmadaptáció, amely jobban tetszett, mint maga a könyv, ami ihlette?
Régebben azt gondoltam, hogy ilyen egyszerűen nincs, mert nem lehet. Azóta már rájöttem magamtól is, hogy dehogynem lehet! Mivel már nekem is szerencsém volt egy igen jó filmhez, ami meglepetésszerűen túlszárnyalta a könyvet. Ez nem más, mint a Csillagainkban a hiba – Jhon Greentől. Szó se róla, hogy esetleg ennyire nem tetszett volna a könyv, mert ez nem igaz. Nem volt vele semmi különösebb bajom. Egyszerűen csak a film valamilyen úton-módon jóval meghatóbbra sikeredett. Egyébként több ismerősöm is ezen a vélemény osztozik velem.

4. Legszebb borító?
Asztrológiai útmutató összetört szíveknek – Silvia Zucca.  Nagyon kis csalogató borítója van. Tetszenek a csillagok, illik a történethez, és nagyon tetszik a modell beállítása is, ahogy haja leomlik a földre, kéztartása... Nagyon hangulatosan összeállított kép.
DE muszáj megemlítenem a Koronahercegnőt is (Kiera Casstól). Egyszerűen imádom, ahogy kinéz ez a borító, eszméletlen gyönyörű!

5.Melyik könyv volt rád legnagyobb hatással?
Erre tudom talán a legegyértelműbb választ adni: Veled mindenhely ragyogó – Jennifer Niventől. Nem szeretnék spoilerezni, tehát a tartalmi részeket most inkább ki is hagyom. Viszont az ártalmatlannak tűnő, kedveske kis pasztellszínekben pompázó borító nehogy megtévesszen titeket, ahogy azt velem is tette anno, mikor leemeltem a könyvesbolt polcairól. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, mert egyenesen imádtam. Ám nem kis hatással volt rám. Elolvasása után három napig, még egészen biztos, hogy a könyv hatása alatt lehettem.

6.Utolsó könyv, amit olvastál?
A Párválasztó extra könyvecskéje, amelyben soha nem olvasott vagy megjelent bónusz fejezetek vannak az első három könyvből.

7. Legnagyobb csalódás?
Papírvárosok – Jhon Green. Emlékszem mielőtt belekezdtem volna, mindenképp vágytam már egy igazán jó könyvre. Úgy gondoltam, hogy erre egy Jhon Green könyv a legjobb választás. Viszont elég nagyot kellett csalódnom, sőt! Azt hittem, ha már akkora nagy népszerűségnek örvendett, hogy még egy filmet is csináltak belőle, méghozzá Cara Delevingne-el, akkor csak jó lehet. De nem. Sajnos nekem nem jött be, persze attól még másnak tetszhet. De én számomra elég vontatott volt és majd nem az egész csak az unalmas kutatásról szólt. És az a befejezés! Arról a bizarr filozófiai társalgásról inkább már ne is beszéljünk!

10. Kedvenc műfaj?
Mikor csak kezdtem belejönni a könyvolvasásba, ahogy sokan mások is, én is rajongtam a piros pöttyös fantasy könyvekért. Az elmúlt időben viszont gyakrabban nyúlok a valódi élet ihlette történetekhez. Bár mostanság ismét igencsak nagy kedvet kaptam egy kis természetfelettiségre. Szemezgettem is pár ígéretesnek tűnő könyvvel a boltokban, de a tényleges megvételükre még várok egy kicsit.

11. Hol olvasol szívesen?
Hát, ez egy jó kérdés. Általában a csendes helyeket preferálom, habár egész jól ki tudom zárni a külvilág hangjait, akkor van gond, ha folyton próbálnak hozzám szólni, beszélgetnek, mert ez elég frusztráló tud lenni, mikor az ember lánya épp olvasni próbál. Egyébként a nappaliban, a szobámban, és ha jó idő van, akkor kint is nagyon szeretek olvasni.

12. Egy könyv, aminek végül még is adtál egy esélyt.
A Párválasztó sorozata. Már egyszer, egy kérdésben megemlítettem. Jelenleg is ezt a könyvsorozatot olvasom. Nagyon nagy előítéleteim voltak a könyvvel kapcsolatban. Azt gondoltam, hogy – Párválasztó?! Ez meg miféle béna cím? – Végül csak azért vettem meg, mert le volt árazva az első rész, és akkor pont egy konkrét könyvet sem kerestem, szóval megragadtam az akciót és megvettem. A nyári szünet elején kezdtem el olvasni és egy cseppet sem bántam meg, hogy végül mégis a birtokomba került, mert rettenetesen tetszik. Csak úgy falom a fejezeteket.

13. Melyik karakterrel buliznál szívesen? SPOILER
Zeldával a A Kösz hogy...c. könyvből – Tommy Wallachtól. A csaj benne, azaz Zelda, halhatatlan, aki már több száz éves. Szerintem érdekes lenne egy ilyen személlyel beszélgetni, szórakozni. Biztos egy csomó kérdést feltudnék neki tenni, vagy pedig tanácsokat kérnék, ha már valaki olyan „öreg“  (persze ő 18 –nak néz ki mindig, azóta nem öregedett),  akkor már biztos sok mindent megtanult és megtudott az életről, és mindenről, amiről az szól.

14. Gyerekkorod kedvenc könyve?
Fairy Oak. Egy tündérvilágban játszódó, két boszi testvérről szól. Még képek is voltak benne, de egészen szépek, egyébként. Ha nem csal az emlékezetem, akkor az írónő a W.I.T.C.H megálmodója is egyben.


Remélem tetszett az első kis Book tag-em itt a blogon. Féltem, hogy csak rövid válaszokat fogok tudni adni, de nem is értem, hogy ezt hogy gondolhattam. Tudhatnám már, hogy imádok fejtegetni :D Szóval bocsánat, ha kicsit túl hosszúra sikeredett.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a cikk!:) Szerintem kitöltöm majd én is, ha érdekel akkor majd less be hozzám.:) Imádok ide visszajárni, mindig elolvasok mindent, újra meg újra.:)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett! Nyugodtan töltsd ki te is :-)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.