Your name

október 31, 2017

Mivel az első anime film, amit láttam, nagyon tetszett, ezért hát úgy gondoltam próbát teszek egy másiknál is. Végtére is a döntésemet egy cseppet sem bántam meg. Ezúttal a Kimi no na wa mellett tettem le a voksomat. Ez is egy 2016-os alkotás pont mint a The shape of voice.

A történet főszereplője két egykorú fiatal, akik valójában nem is ismerik egymást, mert az ország különböző pontjain élnek. Mitsuha egy kicsi falucskában lakik. Ő a polgármester lánya. Viszont húgával és nagymamájával él együtt, és közösen gondoskodnak a falu szentélyéről és őrzik annak ezeréves hagyományait. Mitsuha mégis elvágyódik a nagy városba. A falusi élet számára túlságosan egyhangú. Olyan kicsi faluról van szó, ahol még egy darab kávézó sincsen. A másik főhősünk Taki, aki egészen más környezetben nevelkedett. Ő egy vérbeli tokiói srác, aki délutánonként a barátaival lóg, együtt ebédelnek nagyszerűbbnél nagyszerűbb helyeken, esténként pedig egy olasz étteremben dolgozik. Mind a kettőjükkel furcsa dolgok történnek. Különös álmaik vannak, amiket eleinte nem tudnak felidézni. Barátaik és családtagjaik elmondásai szerint is, vannak napok, amikor rettenetesen furán viselkednek, mintha nem önmaguk lennének. Ők viszont ezekből semmire sem emlékeznek. Kiderül, hogy Taki és Mitsuha, álmukban testet cserélnek. Ez teljesen véletlenszerűen történik. Nem tudják irányítani. Elkezdenek egymásnak üzeneteket hagyni, hogy a csere megtörténésekor ne törjék romba egymás életét. De vajon mi okozza, hogy hetente többszöris, mikor reggelente felkelne a semmiből testet cserélnek? Valaha is véget ér ez? És, ha igen fognak valaha is szemtől szembe találkozhatnak egymással?



Ezzel az ismertetővel csupán a kezdeteket meséltem el. Semmi olyat nem árultam el, ami a trailerből ne lett volna egyértelműen világos. Szóval még egy csomó váratlan fordulatot tartogat magában ez az anime. Eleinte én is csöppet csalódott voltam, hisz már sok másik mű is feldolgozott egy ehhez hasonló témát, gondolok itt a testcserére, de higgyétek el nekem, ez az anime egészen más. Nagyon sok váratlan csavart tartogat magában. Pont emiatt lett nagy kedvencem, mert meg tudott lepni. Közben pedig eléggé humoros is volt. Viszont hamar komolyra fordultak a dolgok, mikor a helyzet úgy hozta. Őszinte leszek, mikor kezdtek kiderülni az okok és a miértek (amiket max csak lejjebb említek meg, mert nem akkor lelőni a poént, azoknak, akik esetleg meg akarnák nézni), akkor egy picit összezavarodtam, de szép lassacskán kezdett kitisztulni a kép és végül mindenre egyértelmű magyarázatot kaptam. Nyilván nem volt olyan megható, mint a The shape of voice (vagy a másik címe: A silent voice), de ez várható is volt. Hiszen  a történet maga is eléggé fantasztikus, de ettől függetlenül egy nagyon élvezetes filmről van szó, ami egy csepp csalódást sem okozott a számomra. A szereplőkkel is meg voltam egészen elégedve, és  a befejezéssel szintúgy.



VIGYÁZAT! INNENTŐL SPOILER VESZÉLY!
Őszintén szólva, mikor kiderült a meteoridos dolog, én egy kisebb sokkot kaptam.  Nem számítottam ilyesmire. Nem akartam elhinni, hogy tényleg meghalt Mitsuha. Mert a katasztrófa már három éve megtörtént, pedig Takival csak az elmúlt pár hétben cseréltek testet. És mikor Taki elment utána, csupán akkor tudta meg, hogy a falu már a meteorid becsapódása óta, azaz 3 éve nem létezik.  De akkor hogy hogy csak az elmúlt hetekben cseréltek életet? Persze a választ végül megkaptuk, az idősíkjaik nem voltak szinkronban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot vesz a történet és hogy az egész testcsere dolog a katasztrófa megfékezése miatt volt. Mondjuk azt is egy kicsit furinak találtam, hogy beleszerettek egymásba úgy, hogy személyesen sose találkoztak. Csak egymás bőrébe bújtak, persze nem önszántukból, és a másik életét élték. Bár az is igaz, hogy nincs jogom ítélkezni, mert elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet az, mikor valakivel szó szerint helyet cserélsz. (Még jó hogy nem.) Természetesen végül happy end-del végződött és ugyan, igen kacifántos úton, de módot találtak arra, hogy megmentsék a falut és a benne élő embereket. Egymást viszont a csoda miatt ismét elfelejtették. Azonban öt év múlva már felnőttként Tokióban újra egymásra találtak.
Nálam ez 10/9.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.